madelaine

Amit nem lehet orvosolni, azt túl kell élni.

Kemény István

Legyen ősz, a sarkon forduljon be
a Szűz, hajakosarában félig aludjon
a Matróz. Soha, soha ne hangozzon
el a Föld! Föld!, ússzon sunyi nőivel
el a Föld-föld, úgyis csak baj volt
vele mindig. Keljen akár föl a
Szomszéd hájfeje a kerítése mögül,
inkább mint se a nap, se a szomszéd.
Legyen úgy, ahogy a múltkor már
kialakult, tudod, amikor azokat a
reklámalakokat egyszerre csak ott
láttuk a Vázán.

Ugyanakkor az Ócskás lejegyezendő
szavai híján fiai nélkül maradjon
a régi helyen, a Ponyván: ahogyan
élt. Legyen a súly, hogy ne vigye
el őket a szél. De a Súly, vagyis
a súlyok, vagyis a lovas Úr, vagyis
a lovagi szándék: leszorítani,
hozzálovagolni a Földet a földhöz,
ez ugyanúgy elenyésszen, ahogy a
vita közben az Ügy maga a vita
teteje közelében a maradék meredeken
elfúl.

Legyen ott, odalent, a mese eredeti
színhelye közelén túl, de a hadiipari
titkos területeken igenis innen a
Realitás. Hiszen a mese eredeti szín-
helye véres, a valamikori tudományon
az átok az úr, s már a jövendő ócska-
piacain is ott tapogat a Barbár.

De a Hölgy, az idős még ül a házban
a maga évszázada emlékeivel, a köny-
veivel, amiket ajándékba hagytak
neki ott valaha a barátai, a Szerzők.
Hát legyenek az ő szavai az a pont,
a bizonyosság, az, ami van, van:

„A realitásokat is el kell... hiszen
ezek, értsd meg, ezek a mi kabaláink...
ez a reggelid is meg az ostoba újság
meg a reklámok is, ahogy ez a rengeteg
ócska de igazi tárgy is, amitől ilyen
a lakásom... így minden egész. És
kijöhetnél gyakrabban kicsi fiam, épp
csak, hogy időnként hadd lássanak itt is
valami mozgást, férfit a háznál. Félek.”

Csakis az legyen a Csúf, ami
valamivel az egyedüllétnél is
szomorúbb, de ami még nem, legyen
az a Szép, és legyenek ezek az
igéi.

Rendszeres... akaratkoncentráció nélkül... a lélek... hulla lesz! Szétesik a fogalmak laza komplexuma, mert az akarás egy foglalat, és amíg intakt ma­rad, addig... keményen szorítja az emlékezés harapófogója az... elhagyott... direkciót... mögöt­ted... Az akaraterő... úgyszólván egy motor... amihez napi olajozás kell... Ha egy pontot nézel... Első nap öt percig nézed... második napon félóráig... És azután már olyan, mint a svédtorna... Érted?... Ez egy poszt a lélekvártán, rendületlenül!... Na!... Ez legyőzi... hiába... itt meg kell hajolni...

Victor Gouillaume (Rejtő Jenő: Csontbrigád)

Elmúlni az múlik el, ami a helyére került.

Müller Péter

A jogar a gyereknek játék, Richelieu-nek bárd, Napóleonnak emelő, mellyel kifordítja sarkaiból a világot. A hatalom meghagy minket olyannak, amilyenek vagyunk, és nem teszi naggyá, csak a nagyokat.

Balzac

A kis házinyúl mindjárt nagyon megtetszett, mikor a konyhában letették: buta, kedves kis feje, ijedt szemei és lágy, sima szőre. Azt a jellemző, gyöngéd, pártoló szeretetet érzem, amit nagyon jól ismernek kezdő szerelmesek, akiknek kicsi és macskaszerű nőkkel akadt dolguk. Nem akarok semmit tőled, te fehér, ijedt kis nyúl, csak meg akarom simogatni a fehér bundádat, hátrafelé és óvatosan, hogy jólessék neked, ölembe vennélek, és a kis fejedet simogatnám, hogy megnyugodj, és jól erezd magad, biztonságban, és elhidd, hogy nincs okod félni, nem kell tartanod semmitől, én vigyázok rád és megvédelek.

Ezt érzem, egészen melegen és önzetlenül, felolvadva ebben a védő, önzetlen, odaadó szeretetben, és a kis fehér nyúl után nyúlok, hogy megsimogassam. A kis nyúl azonban, ijedt kis dög, riadtan lelapul, és kifut a tenyerem alól, be a konyhaszekrény alá.

Te csacsi kis nyúl, mondom neki fejcsóválva, lám, milyen kedves, ostoba, ijedt kis nyúl vagy te, hát most azt hiszed, hogy bántani akarlak, megfogni, mohón megragadni, agyonütni, megenni, mert erősebb vagyok nálad. De értsd meg, hogy szó sincsen minderről, hát persze hogy erősebb vagyok nálad, és mindezt megtehetném, de hiszen éppen arról van szó, hogy nem akarom megtenni, nem érted? Sőt, gyöngéd és kedves akarok lenni, meg akarlak simogatni, meg akarok feledkezni önmagamról, a magam jogairól, vágyairól, élvezeteiről, temiattad, akit meg akarok simogatni, hogy dobogó kis szíved megnyugodjon, és jól érezd magadat, egész finom, bájos, törékeny, félénk kis lényedet.

Ezt gondolom megindult lélekkel, és egy piszkafával piszkálom a kis nyulat, hogy kijöjjön a konyhaszekrény alól, és megsimogathassam. A kis nyúl előbb húzódozik a piszkafa elől; orrcimpái idegesen, rémülten táncolnak, aztán usgye, kiugrik, átfut a konyhán, bebújik egy sarokba.

Utánamegyek, és óvatosan leguggolok melléje. Ejnye, mondom neki, hát milyen ostoba vagy. Nini, hiszen még sokkal jobban reszketsz és félsz, mint az imént. Persze, ez érthető a te elfogult és szűk kis értelmed szempontjából, mely azt súgja neked, hogy abban a makacsságban, amivel utánad jövök, csak a vérengző vadállatok mohósága rejlhetik, és amely nem tudja megérteni az erősebbnek fejlettebb erkölcsi érzékét és altruizmusát. No, most már aztán tényleg meg kell, hogy fogjalak, meg kell, hogy simogassalak, azzal az érzéssel, amit most érzesz irányomban, s mely vérszopó tigrisnek láttat engem, ezzel az érzéssel igazán nem hagyhatlak magadra. Be kell bizonyítsam neked, hogy mennyire tévedtél, hogy mennyire nem azért akarlak megfogni, hogy átharapjam a torkodat, hanem csak önzetlenül meg akarlak simogatni, kellemessé akarom tenni az életedet, és nem számítok se hálára, se ellenszolgáltatásra.

Óvatosan kinyújtom a kezem, s már a nyakán vannak az ujjaim, mikor egy kétségbeesett ugrással kirántotta magát, fuldokolva nyifogott, és szétterpesztett lábakkal, lihegve, halálos félelemben bebújik a kályha alá.

Nyelek egyet, és érzem, hogy a vér a fejembe száll. No, igazán példátlan butasággal van dolgom. Most mit tegyek? Abbahagyjam? De akkor azt fogja hinni, hogy neki volt igaza, hogy tényleg meg akartam enni vagy agyonverni, és most kifáradva, egyelőre lemondtam szándékomról.

A kályha elé fekszem, és benézek a kályha alá. Ott kucorog apróra összehúzódva, és fekete szemeiben kimondhatatlan félelem csillog, amint tekintete az enyémmel találkozik. Most már aztán igazán megharagszom. Te szamár, mondom neki elkeseredve, hát nem hiszel semmiben, ami szép és kedves? Hát nem hiszel az önzetlenségben, a gyöngédségben, hát nem hiszel a szeretetben, mely nem számít hálára? Hát hogy bizonyítsam be neked, szerencsétlen, hogy milyen alantasan, milyen megvetésre méltóan gondolkozol? Persze a te buta és rossz kis fejedben csak aljas, durva és erkölcstelen képzetek nyüzsögnek harapásról, verésről, az erősebb kajánságáról, amivel elpusztítja a gyöngéket... te, te undok kis féreg, hát nem akarod elhinni nekem, hogy van harmónia, van bensőséges, könnyes megindulás, mely a gyöngeség, szegénység, tehetetlenség láttán elfogja a lelket? A teremtésit annak a nehéz fejednek, csak azért is bebizonyítom neked, hogy van!

Most már hirtelen és mérgesen kapok utána, erőlködöm, kivörösödöm, a nyelvem kilóg, megbotlom, leesem, négykézláb futok utána, be az asztal alá, a dézsa mögé. Beverem a fejem az ajtófélfába, kiszakad a kabátom, a fogamat csikorgatom, és egyszer már meg is kapom a füleit, de ő lihegve, most már hangosan makogva kitépi magát, megharap, és a kamrában elbújik a hasábfák mögé.

Most ott van, és nekem szét kellene szedni az egész halom fát, hogy megtaláljam. De szétszedem, szétszedem én, ha addig élek is, szétszedem és megfogom, és megragadom a füleit, és felkapom a levegőbe, és megforgatom, és a falhoz vágom, és szétloccsantom a fejét, azt az ostoba, makacs, szamár fejét, amivel nem akarja megérteni, hogy csak meg akarom simogatni.

A félelem egy kis sötétkamra, ahol a negatív dolgokat előhívják.

Michael Pritchard

A bátorság nem a félelem hiánya, hanem inkább a felismerés, hogy van valami, ami fontosabb, mint a félelem.

James Neil Hollingworth

Amit a nevén tudok nevezni, azt megismerhetem. Aminek tudom a nevét, azt megszelídíthetem. Barátommá tehetem.

Eve Ensler

Őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem is tehetünk.

Mindig a hajnal előtti utolsó óra a legsötétebb.

Minden ember betölt egy üres helyet, ha csak egy pillanatra is.

 Reményik Sándor

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-elõtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.

Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elõ.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

Amikor az élettől citromot kapsz, csinálj limonádét!

Tóth Árpád

Eldobtam egy gyufát, s legott
Hetyke lobogásba fogott,
Lábhegyre állt a kis nyulánk,
Hegyes sipkájú sárga láng,
Vígat nyújtózott, furcsa törpe,
Izgett-mozgott, előre, körbe,
Lengett, táncolt, a zöldbe mart,
Nyilván pompás tűzvészt akart,
Piros csodát, izzó leget,
Égő erdőt, kigyúlt eget;
De gőggel álltak fenn a fák,
És mosolygott minden virág,
Nem rezzent senki fel a vészre,
A száraz fű se vette észre,
S a lázas törpe láng lehűlt,
Elfáradt, és a földre ült,
Lobbant még egy-kettőt szegény,
S meghalt a moha szőnyegén.
Nem látta senki más, csak én.

Gazdagítsd mások életét.

Nézd, a szíved

Végtelenül gazdaggá vált.

***

Csak egy útja van,

Hogy célállomásodat elérd:

Fogj hozzá.

***

Minden, amire szükséged van

Talán nincs előtted

Vagy körülötted,

De minden, amire szükséged van

Az feltétlenül benned van.

***

Elme-ablakainkat

Minden nap meg kell tisztítanunk,

Ha az igazságot akarjuk látni rajtuk keresztül.

***

Amivel az elme rendelkezik,

Az nem több, mint

Az érvelés pislákoló lámpása.

Istenhez imádkozni kell, de a parthoz evezni.

Lev Tolsztoj

Egyszer egy számítógép megvert sakkban - de aztán alulmaradt kick-boxban.

Emo Philips

Mindig használj jóízű szavakat: sosem tudhatod, mikor kell lenyelned őket!

Ha egy zöld ágat tartasz a szívedben, előbb-utóbb rászáll egy énekesmadár.

kínai közmondás